4. fejezet - Screw you TJ!

Hát akkor ezzel a kicsit rövidecske fejezettel kívánok boldog új évet mindenkinek! =)

Screw you TJ!

A fegyver csövéről a tekintetem arra vándorolt, aki a homlokomnak szegezte. Zach Dixon… Seth úgymond legjobb haverja… Már ha egy olyannak, mint Seth lehet legjobb haverja. Zach volt az, aki nagyon könnyen képes volt információkat kicsalni a női nem tagjaiból, szerintem tenyérbe mászó, mások szerint helyes arcával, zöld szemeivel, és barna hajával. Soha nem kedveltük egymást… Talán azért mert amíg Seth velem foglalkozott, őt, mint barátját hanyagolta, és ez némi féltékenységhez vezethetett.

Fölnéztem a zöld szemekbe, amiből bosszú sütött. Bármi is volt az oka annak, hogy a fiú soha nem kedvelt, kétségkívül úgy érezte, hogy most megtorolhatja. Az életemért igazság szerint nem aggódtam – Mike-ért viszont annál inkább. Tudtam, hogyha Seth küldte – márpedig több mint biztos, hogy ő küldte – akkor ő élve, sérülésmentesen akar. Viszont nem gondolom, hogy ha Mike most kiugrana a kocsiból, és hősködni kezdene, akkor Zach azt nagyon értékelné.

– Mit akarsz Dixon? – tettem föl a kérdést a nálam jó másfél-két fejjel magasabb, és három évvel idősebb fiúnak.

– Én elég sok mindent akarnék, amit nem lehet, egyenlőre csak leszállítani Seth-nek – valahogy éreztem…

– Ez az ő vágyálma volt, hogy négy hónap után újra látni kíván? – próbáltam húzni az időt.

– Igen, és majd megtudod, hogy miért ha odaértünk. Most pedig készséges leszel, és elsétálsz velem a kocsimig, beszállunk, és zökkenésmentesen Seth-hez autókázunk.

– Ha nem viselkedem jól mi lesz? Golyót eresztesz a fejembe? Nem hiszem, hogy azt Simon értékelné…

– Ó nem kell aggódnod a fejecskédet illetően. Az Seth-re van bízva. De elég egyetlen rossz mozdulat, és a barátodnak a kocsiban sürgős orvosi segítségre lesz szüksége. – A picsába… Mondjuk valahol sejthető volt, de nem gondoltam hogy egy Zach szintű IQ nullának lehetnek ilyen ötletei.. Felszisszentem a gondolatra, hogy esetleg Mike-ot bántja. Mivel tervem nem nagyon volt, hogy mi tévő legyek, úgy gondoltam, kicsit húzom az időt – és ezzel együtt Zach agyát is.

– Szóval… Hány embert nyírtál ki, mióta utoljára láttalak?

– Egyel kevesebbet, mint szerettem volna – vicsorgott rám.

– Jól van, jól van. Csak semmi agresszió. Én csak beszélgetni próbáltam – mondtam, majd sunyiban a kocsi felé pillantottam. Örömmel konstatáltam, hogy Mike már fölhúzta az ablakot, így hála az égnek nem lehetett belátni.

– Amúgy nem tudod, hogy Seth mi okból keres? – döntöttem kicsit oldalra a fejem, és néztem rá érdeklődve. Mert igazság szerint tényleg nagyon szúrta az oldalam, hogy Simon mi a jó büdös francot akar tőlem.

– De tudom… De ha elmondanám, az fele annyira nem lenne mókás.

– Ugyan már Dixon… Mióta érdekel téged a szórakozás?

– Ha rólad volt szó, mindig is érdekelt – mondta, és csavart egyet a karomon, amit időközben elkapott.

– Áúú, ez fájt te állat! – ordítottam rá, majd rémülten a kocsi felé pillantottam, de hál istennek semmi mozgást nem észleltem. Mikor visszafordítottam a fejem Zach lekevert egy pofont

– Azt mondtam, hogy csendben, zökkenőmentesen – szűrte a szavakat a fogai között.

Ebben a pillanatban egy golyó eltalálta Zach pisztolyt tartó kezét, majd rögtön jött még egy a fiú vállába is, ép kezét a két sérüléshez kapta, másik kezéből pedig kiesett a fegyver. Gyorsan felkaptam, majd rohanni kezdtem. Egészen Mike kocsijáig vitt a lendület, majd a motorháztető mellett összerogytam lihegve. Az addig felgyülemlett higgadtságom elszállt, és remegni kezdtem. Mike kiugrott a türkiz Toyota Sequoia-ból, és mellém lépett. Fölrángatott a földről, és berángatott a kocsiba. A lelki állapotommal mit sem törődve, bemászott mellém, a gázra taposott, és elhajtott.

Fél órán belül újra a szőke srác lakásán ültem, kezemben még mindig Zach Dixon Taurusát szorongattam. Végül Mike odajött mellém a kanapéra, és a kezemben lévő fegyvert kicserélte egy bögre teára.

– Tulajdonképpen, ki eresztett két golyót Dixonba? – ötlött föl bennem a kérdés.

– Fölhívtam TJ-t, odajött, és gondolom ő.

– Várj… TJ az egész hálózat feje… ő személyesen jött el úgymond „megmenteni”? – kérdeztem, a kezemmel macskakörmöt formálva, némi iróniával fűszerezve. 

– Igen… Tudod TJ hálózata nem igazán olyan mint Seth-é. TJ tényleg emberként tekint azokra, akik úgymond neki dolgoznak. Nem azt mondom, hogy kedves velük, de nem lenéző. Csak ha rossz napja van. És az ő hálózata próbál kimaradni az egész háborúskodásból, és Svájcként viselkedni. A lehető legkevesebb balhéban részt venni, de mégis megőrizni a méltóságát. Szóval TJ és a bandája olyan, akivel senki nem keres konfliktust direkt. – bólogattam. Tényleg, régről sem rémlik, hogy tudtam volna nagyon TJ-ékről. Illetve talán annyira, hogy volt egy területe Baltimore-nak, ahova Seth nem igazán járt, és főleg nem kezdett el rögtönzötten harcokat vívni. Csak egyszer volt egy összetűzésük egymással… Onnan volt ismerős TJ kék szeme.

– Azt hiszem, értem – mondtam végül. – Amúgy mikor mehetek haza? Nem mintha apám aggódna, vagy valami, csak hát azért mégis, azt hiszem, okkal vagyok fáradt…

– TJ-ék elvben idejönnek, ha ott végeztek, szóval, majd akkor beszélünk, és minden részéletet elmesél. – bólogattam, majd fejemet a mellkasára döntöttem.

Nem tudom mennyi idő telt el, mert teljesen kikapcsolt az agyam, és csak bambultam bele a világba, amikor az ajtó kivágódott. Mike csak elhúzta a száját, és rosszallóan megingatta a fejét, de azért fölállt, és szembefordult az ajtón belépőkkel. Én is arrafelé fordítottam a fejem. TJ volt az, mögötte egy lánnyal, aki tipikusan olyan, akiről nincs az a pasi, aki le tudja venni a szemét. Fekete haj, tengerkék szemek, és hatalmas gőg az arcán, fantasztikus alak, és valahogy nem is illett volna a képbe, ha nem látom a magas sarkú bőrcsizmát, a bőrdzsekit, és kezében a Micro Uzi gépfegyvert. És míg TJ tekintetében időnként látható volt játékos csillogás, az övé hideg volt, és kegyetlen – tudtam, ha bárki egy rossz szót is szólna, gondolkodás nélkül beleeresztene egy tárat. Az esetek nagy százalékában elbűvölőnek tartom a fekete hajat kék szemmel, de itt… megrémisztett.

A lány mellett egy másik srác állt, akit még soha nem láttam – magas volt, és szintén fekete haja volt, és sötétbarna szemei. Ő volt az egyetlen, akitől talán nem jönne rám a frász, ha este meglátnám az utcán.

– Sziasztok! – törte meg a csendet TJ. Mike, én, meg a barnahajú srác köszönt, ám a lány csak biccentett egyet.

TJ invitálásra sem várva belépett és levágódott az egyik fotelba. A lány mögé állt, a srác szintén fotelban foglalt helyet, Mike meg visszaült mellém.

– Kitty Jarvis és Aaron Wilson – mutatta be TJ a két vele érkező személyt. Szóval a csaj TJ tesója a srác, meg Wilson… Wilson… Basszus… Chris is Wilson… Nyugi. A Wilson elég gyakori név, könnyen lehet, hogy semmi közük egymáshoz.

– Szóval Simon rád van akadva. – nem kérdés volt, hanem egyértelmű kijelentés – Mivel ma kicsit meglyuggattuk az egyik emberét, lehet,hogy megszegettnek fogja tekinteni a szerződésünk, ami nekünk nem túl kedvező. Sőt, elég kellemetlen. Nem igazán akartam volna pont Seth Simonnal összetűzésbe kerülni, de hát mit tegyünk, ha ezt hozta a sors? Mivel rejtélyes módon valamit tőled akar, ezért te leszel a célszemély, aki 24 órás őrizetben lesz. Nem mész egyedül suliba, és nem jössz onnan egyedül haza. Nem mész egyedül, még csak a postaládáig se. Sehova. Se a kisközértbe, se a buszmegállóba, se külföldre, se belföldre. Otthon maradsz a seggeden, és megvárod, míg valaki kísérő érkezik. Értve vagyok?

– Igen, és nagyon megköszönném, ha nem kezelnél úgy, mint egy hároméves kölyköt, mert sejtésem szerint jobban ismerem Sethet mint te. – Kitty felhördült.

– Ó kétségem sincs afelől, hogy nagyon közelről ismered Simont…

– Kapd be TJ! – mondtam neki.

– Essünk túl a minket ért sérelmeken, és egymás cseszegetésén, mert így nagyon nem fog sikerülni, leállítani azt a pöcs Simont.  – bólintottam.

– Szóval, amíg otthon vagy, valaki állandóan megfigyeli a házatokat. Simonban nem látok annyi kreativitást, hogy a szeretteiden keresztül próbáljon eljutni hozzád, de azért majd ott is figyelünk, de a legszerencsésebb az lenne, ha minél előbb le tudnánk zárni ezt az egészet. Egyenlőre ennyi, de tetszik ennek a találkozónak a fílingje… Igazi életérzés… Kéne még ilyeneket összehozni… – az utolsó mondataiból sütött az irónia és a gúny.

– Ma Aaron marad őrségben, szóval ha valami probléma akad, neki sírd el. Ja és ha lehet, holnap ne nagyon mászkálj. Köszöntem, na csáó – mondta, majd Kittyvel a nyomában kilépett az ajtón, és stílszerűen bevágta maga után, mi pedig ottmaradtunk hárman Mike nappalijában.

– Lassan indulok – mondtam kicsivel később, majd elköszöntem Mike-tól, és Aaronnal a nyomomban kiléptem a házból. Aaron egy fekete BMW M3 Convertible irányába indult, én pedig követtem.

– Egész éjjel a kocsiban leszel, és a házat figyeled? – kérdeztem egy kis idő elteltével.

– Valahogy úgy.

– És amúgy hogy kerültél bele ebbe a világba? – kérdeztem egy kicsivel később.

– Nem kezdhetnénk a light-osabb, „Mi a kedvenc színed?” „Hány éves vagy?” és „Hol születtél?” típusú kérdésekkel? – vigyorodott el. – Ez ilyen durr bele a közepébe ismerkedési módszer?

– Vicces. De jó, csak a te kedvedért. Mi a kedvenc színed? – kérdeztem, mire fölnevetett.

– Most komolyan… – csak a választ várva bólogattam – Zöld.

– Zöld? Miért pont a zöld.

– Sophy! Kértél, hogy nevezzek meg egy színt… Nekem nincs időm olyanokon filózni mint kedvenc szín vagy állat. Igazság szerint semmin nincs időnk filózni. Itt kint a pillanatnak élsz, mert lehet, hogy kettővel később már golyót eresztettek beléd.

– Bocsi – mondtam, de az út során nem esett már több szó köztünk. Amikor megérkeztünk Kiszálltam a kocsiból, és befele indultam, ám a kapunál megálltam, és visszafordultam.

– Tényleg az egész éjszakát kint töltöd? – bólintott – Éjszakára vihart mondanak. Szakadó eső meg csapkodó villámok, egy kabrióban? Nincs kedved beugrani?

– Egész éjszaka téged pesztrálni? Hát nem is tudom…

– Van pizza a fagyasztóban…

– Miért vagyunk még mindig kint? – ugrott ki mosolyogva a kocsiból.