25. fejezet - Masquerade

Na hát nem akarok itt sokáig beszélgetni a fejezetről, itt van kész van, ez a lényeg :D Hát nem egészen 1500 szó lett, 1798... :D de remélem ez nem probléma, és tetszeni fog ;)

Masquerade

(Viva Voce - Believer)

– Hogy jutottál be ide? – szegeztem a kérdést az előttem állónak, ezzel próbálva húzni az időt.

– Mindig elfelejted, hogy milyen jó kapcsolataim vannak.

– Hát hogyne… - törődtem bele.

– Most pedig fogd meg a kezem, varázsolj mosolyt az arcodra, és induljunk táncolni. – kezemet az övében csúsztattam, és arcomon álmosollyal felálltam, hagyva, hogy ez a pszichopata a táncolók közé vezessen.

– Okos kislány vagy, kishúgom. – aljas vigyor jelent meg Seth képén. Amikor megfelelőnek ítélte a helyünket megállt, és magához húzott. Undorodtam tőle, de reménykedtem benne, hogy elég sokan vannak ahhoz, hogy semmi olyat ne csináljon, amit később megbán. Vagyis, amit egy normál ember megbánna.

– Boldog születésnapot, hugi! – szólt miközben a zene ütemére lépkedtünk. Nem feleltem neki, csak próbáltam rájönni, hogy már megint mit akar itt. Már megint mit akar tőlem. Féltem. Nem mutattam ki, de legbelül rettegtem, hogy ugyanaz történik mint akkor, azon a délutánon, mielőtt Matt meghalt.

Időközben kezeivel a hátamat simogatta, és hülyeségekről motyogott össze-vissza. A szám végeztével elhúzódott, majd elkezdett maga után húzni. Neem, annyi eszem azért volt még, hogy semmi jó nem sül ki abból, hogyha elmegyünk innen. De hogy lehetett volna esélyem egy elmebeteggel szemben?

– Legyél jó kislány, és akkor a kis barátaidnak nem fog fájni. – nagyot nyeltem. Rátapintott a dolog lényegére. Addig semmi problémám nem volt a dologgal, ameddig engem akart kinyírni. De pontosan tudta, hogy maga alatt vágja a fát, ha a barátaim kezdi bántani. Mert értük képes vagyok ölni, bár nem értem ez miért hat Seth-re az újdonság varázsával, amikor ez a tulajdonságom világéletemben megvolt, amióta pedig megtanított lőni, hatványozottan jött elő. Tudtam, hogy milliószor meg fogom bánni, mégis tisztes távolságból ugyan, de elindultam a szőke mögött, aki csak egy elégedett bólintással nyugtázta, hogy megint elérte, amit akart.

Egy elhagyatott, alig használt folyosóra ment, gyanítom csak a személyzet járt erre időnként, de nem túl gyakran. Remek, akkor minimum egy héten belül megtalálják a holtestem. Bíztató.

Egyre nagyobb hülyeségnek tartottam, hogy eljöttem a biztonságot nyújtó tömegből, és amikor Seth a falhoz nyomott és erőszakosan megcsókolt, már egészen biztos voltam abban, hogy egy gyökér vagyok. Mit gyökér, okleveles balfasz. Valamint tisztában voltam azzal is, hogy ha élve megúszom – HA –, akkor ezt másoktól is meg fogom kapni.

Próbáltam elhúzni a fejem, de csak annyit értem el vele, hogy az amúgy is labilis idegzetű ex-barátom lekevert egy isteneset. Fájt, és sejtésem szerint felrepedt a szám, de összeszorítottam a fogaim, és nem szisszentem fel. Nem akartam megadni neki ezt az örömöt. Utólag belegondolva, ez is egy hülye ötlet volt. Látni akarta, hogy szenvedek, úgyhogy csak hogy teljesen szimmetrikus legyen, a másik oldalról is megütött, majd mormogott valamit – amit leginkább „ribanc”-nak lehetett érteni – és visszatért a szám csókolásához.

Kezdtem unni, hogy állandóan ez van műsoron, úgyhogy erőből beleharaptam a szájába, mire csak felüvöltött, és csavart egyet az eddig a fejem fölé szorított kezemen, majd emelte a kezét, hogy ismét megüssön, ezúttal ököllel, de egy hang megállította.

– Eszedbe ne jusson! – sziszegte néhány méterről TJ, mire részben megkönnyebbültem, részben pedig eszeveszettül aggódni kezdtem. Simon arcára pedig csak undorító vigyor kúszott.

– Szóval megérkezett a hősszerelmes is. Épp időben…

– Én a helyedben nem játszanék a tűzzel, Simon! – mondta TJ, és egyre közelebb jött.

– Milyen kár… hogy… nem… vagy… a helyemben… – ez alatt az egy mondat alatt, minden szava után megcsókolt, és egyre lejjebb haladt. Az utolsó már a kulcscsontom alá érkezett, ezzel tökéletesen szétkenve a szám sarkából kiserkenő véremet.

– Rohadj meg, Simon! – mondta TJ, majd egy golyót küldött az említett lábába, mire az egyből a sebhez kapva rogyott a földre. Én kihasználtam a lehetőséget, és egyből odarohantam TJ-hez, aki fél karral ölelt magához. A vállgödrébe fúrtam a fejem, és eleredtek a könnyeim, mire a fiú elkezdte a karom simogatni.

– Ha még egyszer, akárcsak egy újjal is hozzáérsz, Istenre mondom, keserves kínok közt fogsz meghalni. Rohadék! – mondta TJ, majd jelzésértékűen köpött egyet a földön fekvő Simon elé.

– Úgy van, vidd csak a ribancot. Ahogy látom, kedveled a használt dolgaim, mindjárt odaadom a cipőm is… – éreztem, hogy a fiú megfeszül mellettem, és emeli a kezében levő Glockot. Nem akartam, hogy hülyeséget csináljon, úgyhogy megszorítottam az engem ölelő kezét.

(Three Days Grace - Lat to know)

– Nem éri meg – suttogtam könnyáztatta arccal, mikor végre felém fordította a tekintetét. Aprót bólintott, és leengedte a kezét, majd megfordított, és sietős léptekkel tolni kezdett a folyosón. Simon még össze-vissza ordibált utánunk, de igyekeztem nem figyelni rá.

Amikor tisztes távolságba értünk Seth-től, TJ megállt, majd maga felé fordított.

– Sophy, én… – Nem tudtam meg, hogy mit akart mondani, mert kezeimet a dereka köré fonva megöleltem, és arcom a mellkasába temetve suttogtam bele sírás közben egy köszönömöt. TJ csak simogatta a hátam, és próbált vigasztalni.

– Gyere! – mondta halkan, miután eltolt magától, majd megfogtam a kezem, és elindult valamerre a hotel folyosóján. Az egyik szoba előtt megállt, és előhúzott a zsebéből egy kulcsot, majd a zárba helyezve kinyitotta az ajtót, és előre engedett. Az ajtón belépve egy nappali-szerűségben találtam magam. A szoba közepén volt egy krémszínű kanapé, mellette két fekete fotellel, és ezek mind egy nagy síkképernyős TV-re néztek. A készülék mögött pedig hatalmas üveg ajtó terült el, amely az erkélyre nyílt. A szoba jobb oldalán volt egy ajtó, sejtésem szerint a hálót rejtette maga mögött, onnan pedig a fürdő nyílhatott.

TJ finoman megfogta a csuklóm, de még így is felszisszentem, és elrántottam, mire a fiú csak kérdő tekintettel nézett rám.

– Mutasd a kezed! – szólt, én pedig nagyot sóhajtva felé nyújtottam a kezem. Nem volt se kedvem, se erőm vitatkozni. – Megölöm azt az állatot! – sziszegte a fiú, miután meglátta a véraláfutásoktól lila csuklóm. Volt ez már rosszabb is.

– Annyira sajnálom, ami történt… - kezdte volna a fiú, de fejemet ingatva félbeszakítottam.

– Nem történt semmi. Illetve, történhetett volna máshogy is, és így is hatalmas köszönettel tartozom – motyogtam, mire a kékszemű száján megjelent egy féloldalas mosoly. Az a mosoly, amit már hónapok óta nem láttam. Az a mosoly, amit annyira szerettem benne.

– Menj, tusolj le! – mondta TJ, de a hangjából csupán aggodalom és kedvesség áradt.

– Rendben, de… ugye itt maradsz? – tettem fel kissé félve a kérdést, a fiú pedig mosolyogva bólintott. Elindultam a háló irányába, de az ajtóból visszafordultam. – Valami cuccot tudsz nekem keríteni, amiben alhatok? – fordultam ismét a fiú felé, aki csak bólintott, és odament egy sporttáskához. Kihalászta belőle egy pólóját és egy rövidnadrágját, majd a kezembe nyomta, kinyitotta a szobaajtót, betessékelt, és becsukta mögöttem.

Arcomon halvány mosollyal mentem be a fürdőbe és zártam magamra az ajtót. Lehet, hogy paranoia, de szükségem volt arra a megnyugtató érzésre, hogy az ajtó be van kulcsolva. Megálltam a tükör előtt, és azt kell mondjam, nem voltam megelégedve a látvánnyal. A szám mindkét oldalt fel volt repedve, és helyenként alvadt vér volt felfedezhető az egész arcomon. A nyakam és a kulcscsontom néhol úgyszintén pirosas árnyalatban játszott, a ruhámmal egyetemben. Amilyen gyorsan csak tudtam, ledobtam magamról a fehér ruhát, majd megszabadultam a fehérneműtől is, beálltam a zuhanytálcába, megnyitottam a csapot, és folyattam magamra a kellemesen meleg vizet. Révén más nem volt, férfi tusfürdővel dörzsöltem be magam, majd hasonló keretek közt, a hajam is megmostam.

Mikor kimásztam a víz alól magam köré tekertem egy hatalmas szállodai fehér törölközőt, majd újból a tükörképem kezdtem el szemlélni. Egy árnyalatnyit már javult a helyzet.

Gyorsan megtörölköztem, magamra kapkodtam a ruhákat, majd még félig vizes hajjal mentem vissza a nappaliba, ahol a kanapén TJ ült és a TV-t nézte. Ez így nem igazán fedi a valóságot, tekintettel, hogy a készülék nem volt bekapcsolva sem, mindössze egyszínű fekete volt a képernyő. Úgy vettem észre, hogy a fiúnak nem igazán tűnt fel a jelenlétem, úgyhogy úgy döntöttem, nem zavarom, inkább az erkély felé vettem az irányt.

Elhúztam az üvegajtót, és kiléptem a hűvös, kora tavaszi éjszakába. Elém tárult egész Baltimore, a megvilágított épületek, a főúton végighaladó autók, és mivel valahol az emeleten voltunk, még az óceánt is látni lehetett.

Eleinte még jól esett a hideg levegő, de mivel a hajam még félig vizes volt, hamar elkezdtem fázni, így már épp fordultam meg, hogy bemenjek, de TJ-be ütköztem, aki centire pontosan mögöttem állt.

– Szia – mondta alig hallhatóan. – Látom kész vagy. – apró bólintás volt a válaszom, az amúgy kijelentő mondatra. Szemem pont a szájával volt egy magasságba, de nem tanulmányoztam sokáig az ajkait, felemeltem a tekintetem, és a szemébe néztem. A barna találkozott a kékkel. A szeretet találkozott az aggodalommal.

A másodperc tört része alatt hidalta át a kettőnk közt lévő távolságot, és tapasztotta száját az enyémre. Nem volt se durva, se szenvedélyes. Gyengéd volt, épp hogy csak egy apró puszi a számra, de mégis az eddigi csókjaink közül ez jelentette a legtöbbet.

– Hideg van, menjünk be. – mondta, miután elvált a számtól, a válaszom megint csak egy bólintás volt. A szívem a torkomban dobogott, el akartam mondani neki, hogy mennyire aggódta érte akkora, amikor… Hogy mennyire féltem, hogy elveszítem. El akartam mondani neki, hogy szeretem. De tudtam, hogy most másról kell beszélni.

– TJ – mondtam alig hallhatóan, miután becsukta az erkély ajtót és leült a kanapéra. Azt hittem nem hallotta meg, de fejével biccentett, így odaballagtam, és leültem mellé. Bevackoltam magam a támlára tett karja alá, és fejemet a mellkasára téve szólaltam meg újból. – Van valami, amit az egész történetmesélésből eddig mindig kihagytam. Több oka is van, bár ezt gondolom meg fogod érteni, ha elmondom.

Ugye úgy kerültem a BMI-be, hogy elkaptak egy Simon-féle balhé után. Az után, amiben Matt meghalt. Ekkor már egy ideje nem mentek rendben a dolgaink Seth-tel, amit ő annyira nem bánt, nekem a szívem szakadt bele. Simon remekül elszórakozott a kurváival, és egy idő után, már engem is annak tekintett. Azon a délutánon, mikor történt ez a… Szóval tudod, volt egy vitánk. Mármint Seth-tel. Nem emlékszem már, hogy min vesztünk össze, a lényeg az, hogy „békülésképp” le akart feküdni velem. Én meg nem. A vége egy nem túl szép történet, arról, hogy hogyan erőszakolt meg. – az egész monológom alatt próbáltam visszanyelni a könnyeim, de nem sikerült, egy-egy könnycsepp mindig kibuggyant, amikor pedig befejeztem újult erővel tört fel belőlem a zokogás. TJ csak magához húzott, és puszit nyomott a fejem búbjára. Nyilván ő is megértette, hogy a ma esti kis „incidens” Simonnal AZT a délutánt idézte bennem.

Simogatta a hátam, de nem mondott semmit. Vigasztalni úgyse tudott volna semmivel. Mégis a jelenléte nyugtatólag hatott rám. Biztonságban éreztem magam ott, a karjaiban, összekuporodva, felhúzott lábakkal.

Egy idő után egy picit eltolt magától, de épp csak annyira, hogy a szemembe tudjon nézni.

– Nézd Sophy. Szörnyű az, hogy mennyi szenvedésen mentél keresztül ilyen fiatalon, mások ennek a felét nem bírnák el egész életük során, és te még mindig állsz, és bírod a súlyokat, amiket a válladra pakolnak. ÉS ezt nagyra becsülöm benned – sok más tulajdonságod mellett. Fontos vagy nekem, az első találkozásunk alkalmával még nem is gondoltam volna, hogy valaha ennyire közel kerülsz majd hozzám, de mégis. – Tisztázzuk, hogy ez lényegében felért tőle egy szerelmi vallomással.

– Szeretlek – feleltem nemes egyszerűséggel a szemeibe nézve. Nem spiláztam túl a dolgot. TJ csak elmosolyodott, majd lehajolt hozzám, és finoman, vigyázva a szám szélén lévő sebekre, megcsókolt.