16. fejezet - New year - new habits

Meghoztam az új fejezetet, 1639 szó lett. Alapból nem így akartam megírni, de így sikerült, remélem azért így is tetszik majd. Az elején egy kis Aaron, aztán némi Sean, és a végén pedig TJ-vel megfűszerezzük egy kicsit. Szívesen fogadnám a véleményeket a fejezettel illetve Sophyval kapcsolatban, hogy kinek hogy tetszik a jelleme, meg ilyenek =) Na jó olvasást =)

New year - new habits

(Chris Medina - What are words)

Az a két nap gyorsan eltelt, és hamarosan már a szilveszteri buliba készültünk Lucyvel. Sikeresen visszakapta ugyanis a telefonját. Miután elmeséltem neki a szitut, fél óráig nevetett rajta.

Nagyon nem kellett sietni a készülődéssel, mivel egyrészt a buli a házban volt, másrészt meg amúgy is időben voltunk. Miközben a hajamat hullámosítottam, végignéztem magamon az egészalakos tükörben. Sötét, már-már fekete farmer volt rajtam, és csak az alkalom kedvéért – és mondván, hogy ha kényelmetlen, fel tudok jönni átvenni – egy magas sarkú. Felül egy nyomott mintával ellátott kicsit bő piros ujjatlant viseltem.

Miután végeztem a hajammal besegítettem Lucynek is, majd csináltunk egymásnak egy nem túl feltűnő, de szép sminket. Végül, mikor teljesen késznek nyilvánítottuk magunkat, kabátunkat és táskánkat a kezünkbe véve elindultunk lefele. Őszintén szólva, rossz előérzetem volt ezzel a bulival kapcsolatban, és egyébként se nagyon voltam bulizós hangulatban. A két ok, amiért mégis rászántam magamat Lucy és Sean voltak. Barátnőm talán másodszor járhatott a hatalmas házban, és mindenképp ragaszkodott ahhoz, hogy eljöjjünk, meg egyébként is itt akart volna lenni, Chris miatt, ugyanis nyílt titok volt, hogy alakul közöttük valami.

Seannal pedig, bármennyire is megbeszéltük, hogy találkozunk a két ünnep között, sehogy sem sikerült, úgyhogy – természetesen a TJ-vel való egyeztetés után – meghívtam őt. És mivel én voltam a meghívó, furcsán vette volna ki magát, ha pont én nem megyek el.

Szóval lementünk a kicsit átpakolt nappaliba, ahova már szállingóztak TJ barátai – feltéve, hogy vannak ilyenjei. Sőt maga a házigazda is ott lézengett a nappaliban. Vagyis túlzás lenne azt állítani, hogy lézengett, egy feltűnően műnek látszó szőke lánnyal beszélgetett.

Apropó TJ… a közös próbánk óta ugyanolyan tahó és közönyös módon viselkedett, mint előtte, szóval kezdtem azt hinni, hogy az egészet csak álmodtam. Bár miért álmodnék én TJ-ről?

Ekkor megpillantottam Aaron-t, és arcomra mosoly költözött. Odasétáltam hozzá, és apró puszit nyomtam a szájára.

– Gyönyörű vagy, kicsim – mosolygott a srác, mire kicsit elpirultam, bár gyanítom a tengernyi alapozón, ami Lucy rám kent ez nem látszott át.

– Köszi – mosolyogtam vissza.

– Sajnos nem tudok itt maradni, el kell intéznem valamit, de holnap reggel jövök, amilyen hamar csak tudok.

– De… megígérted – néztem fel a szemébe.

– Tudom. És sajnálom – suttogta az utolsó szavakat szinte a számba, mielőtt megcsókolt.

– Vigyázz magadra! Szeretlek – mondtam neki apró csókot adva a szájára.

– Tudod, hogy én mindig. Én is szeretlek kicsim. – kezemet a nyaka köré fontam, lehúztam magamhoz, ő pedig a nyakam kezdte puszilgatni. Fejem a vállába fúrtam, és csak álltam ott, ő pedig állát a fejemen támasztotta. Jól esett a közelsége, biztonságot jelentett, de tudtam, hogy nem maradhatunk így örökre, hiszen minél hamarabb elengedem, annál hamarabb ér vissza. Ettől függetlenül szorosabban fontam a karjaim köré, és még jobban hozzábújtam.

Az ölelést végül Aaron szakította meg, majd egy homlokomra nyomott puszi után sietve távozott, én pedig egy általam is ismert, jókedvűen beszélgető társaság felé vettem az irányt. Rob, Emma, Simon, Chris és Lucy ültek az egyik sarokban egy asztalnál. Leültem Simon mellé, és becsatlakoztam a beszélgetésbe, miközben folyamatosan az ajtó felé pillantgattam, amit a mellettem ülő fiú nem is restellett szóvá tenni.

Egy szót sem szólva ugrottam fel az asztaltól, hatalmas mosollyal az arcomon, mikor fél tíz körül megláttam az üvegajtón belépő Seant. Odarohantam hozzá – már amennyire a magassarkúm engedte – és vigyorogva a nyakába ugrottam.

– Mizu kislány? – tolt el magától mosolyogva.

– Csak örülök hogy látlak. Sok időt kell behoznunk – kacsintottam rá.

– Ez így igaz. Amúgy Aaron merre van. Azt mondtad, ma bemutatod neki, a „rég elveszett bátyád”.

– Na igen… Szóval azt hiszem ez a dolog még egy kicsit várat magára. Sürgős, elhalaszthatatlan dolga akadt…

– Szilveszter este? Ez…

– Nekem mondod? – kérdeztem, majd mosolyogva megindultam az afelé az asztal felé, ahonnan indultam, a nyomomban Seannal.

Simon kitörő lelkesedéssel fogadta a szőke fiút, és egyből megkezdték azt, ami a megismerkedésükkor egyből közössé vált bennük – azaz az én „szórakoztatásom”.

Tizenegy körül a társaság oszladozni kezdett. Ki a táncparkettnek elnevezett üres placcra, ki az italos pultokhoz. Lényeg, ami lényeg, négyen maradtunk – Chris, Lucy, Sean és én – és mivel Lucyék élénken vitatkoztak valamiről – sejtésem szerint maguk sem tudták tulajdonképpen miről is – Seannal úgy döntöttünk, nem igazán fogják hiányolni a társaságunk. Úgyhogy a döntés meghozatalát követően, fölvettem a kabátom, és a hátsó udvarra nyíló teraszajtón át kimentünk a szabadlevegőre.

(Diddy - Dirty Money ft. Skylar Grey - Coming home)

Jól esett, hogy végre tiszta oxigénhez jutok, valamint kicsit távolabb lehetek a bent ordító zenétől.

A medenceparton sétáltunk és beszélgettünk.

– Még mindig táncolsz? – álltam meg a szőke fiú felé fordulva. – Úgy értem, hogy a koszos diszkók táncparkettein kívül táncolsz-e? – tettem hozzá, megelőzve bárminemű ehhez hasonló válaszlehetőséget.

– Ez esetben nem…

– De Sean! Tehetséges vagy. Miért nem használod ki? Mások a lelküket eladnák azért, hogy úgy táncoljanak, mint te. Van, aki tanul táncolni, van, aki pedig táncra születik.¹ Te egyértelműen az utóbbiba tartozol. Miért nem használod ki? Nem sok embert láttam úgy táncolni, ahogy te.

– Sophy, ez igazán hízelgő, de… Figyelj! – fogta meg a kezem. – Tudom, hogy a tánc mi mindent adhat az embernek. Lehetőséget, új esélyt, menedéket. Kitárja a világot, és kiszélesíti a látóköröd. De So, látod az érem másik oldalát is? Hogy mi mindent tud elvenni? Mi történne, ha mindennél jobban szeretnéd ezt csinálni, de egyik pillanatról a másikra valami folytán, egy baleset, egy sérülés – akár lelki, akár fizikai – miatt abba kéne hagynod? Ha ez által veszítenél el valakit? Túl sok múlik rajta.

– Sean, ez…

– Hadd fejezzem be. Apa, bár nem volt ott a balesetnél az autóban, de az összes barátja igen. Mindenki számára fontosat elvesztett. Anya a születésem után nem sokkal meghalt ugye, így én maradtam neki egyedül. Sophy, majdnem belerokkant a fájdalomba. Megváltozott. Először csak hosszú szabadságra ment, majd három hónap után végleg felmondott a társulatnál. Most ügyvezető igazgatóként dolgozik egy vállalatnál.

– Én nem tudtam… Sajnálom. Az apád volt a legtehetségesebb táncos, akit valaha láttam… Anyával úgy mozogtak együtt, mintha össze lennének nőve… én… Ezt nem tudom elhinni. Hogy…?

– Látod Sophy? Mennyi mindent meg tud változtatni a tánc? Egész családok életét forgatja fel fenekestül. Ne mondd, hogy nálad ez máshogy volt…

– Nem… Ez… Én… Nem akarok erről beszélni Sean. Rég volt. Kár a múlton rágódni, úgysem tudunk rajta változtatni. Ami történt, megtörtént, és egyikünk sem – sem te, sem az apád, sem én – nem tehetünk róla. Csak az az átkozott kamionsofőr, és a szalagkorlát. Nem tudsz rajta változtatni. Csak… próbálj túllépni rajta.

– Mondd ezt azoknak, akinek a családja széthullott ezek után. So, a társulat soha nem lett újra a régi.

–Nem érdekel hány család hullott szét! Nem érdekel a társulat! Az anyám meghalt Sean! Az életem soha nem volt már többé olyan, mint a baleset előtt. Kifordultam önmagamból, megváltoztam, és velem együtt az életem is. Az apámat nem érdekeltem, azt csináltam, amit akartam. Most végre kezdeném elfelejteni a múltat, és újra magamra találni. Csak… Szeretnék túllenni ezen! – már magamból kikelve ordítottam. Sean a kezem után nyúlt de elkaptam – Hagyjuk! Hagyj! Felejts el mindent! – mondtam, majd az arcomon folyó könnyekkel elviharzottam vissza a házhoz. Hallottam, hogy Sean kiabál utánam, de eszem ágában sem volt visszafordulni.

Nem volt kedvem találkozni senkivel, így a konyhába vezető oldalajtón léptem be a házba. Azt becsukva magam mögött, nekidöntve a hátamat, lecsúsztam mellette, és a földre ülve sírni kezdtem.

Sötét volt, bár amúgy sem láttam volna túl sokat – a könnyeim elhomályosították a látásom. A zárt ajtókon át is beszűrődött a nappaliban hangosan szóló zene.

(Jazmine Suliivan - Bust your windows)

Nem tudom mióta ülhettem a konyhakövön, amikor az ajtó kitódult, és fény áramlott be. A hirtelen fényre összezártam a szemeim, majd óvatosan szemügyre vettem az ajtóban álló fiút – ezt sikerült megállapítanom elsőre is. Fekete Nike fehér pipával, fekete farmer, fehér póló és fekete bőrdzseki – TJ. A kék szemek megállapodtak rajtam, a fiú pedig nagyot sóhajtva letette a kezében tartott sörös rekeszt, és elém guggolt.

– Mi történt? – kérdezte egy könnyáztatta hajtincset kisimítva az arcomból. Felnéztem a kék szemekbe, és ismét rám tört a zokogás. TJ meglepő módon próbált vigasztalni, majd magához húzott, mire a vállába temetkezve sírtam tovább, ő pedig a hátamat simogatta. Mindenfélét motyogott a fülembe, gondolom nyugtatás céljából, de ami meglepett, hogy hatott, kezdtem egyre rendezettebben venni a levegőt, és mintha a könnyeim is kezdtek volna apadni.

– Jobban vagy? – kérdezte TJ kicsit eltolva magától. Bizonytalanul ugyan, de egy aprót bólintottam – Akkor, ha akarod el is mondhatod, mi történt.

– Tényleg érdekel? – kérdeztem a sírástól kicsit rekedt hangon.

– Igen – nézett a szemembe. Tudtam, hogy hazudik, de nem érdekelt. Elmondtam neki mindent. Kezdve ott, hogy Aaron elment – amit nyilvánvalóan ő is tudott, mivel sanszos, hogy ő küldte – azon keresztül, hogy Seannal beszélgetünk, majd a vitánk, végül egy kis kitérővel anyám halálnak körülményeit illetően, eljutottam a konyháig. Csak akkor tűnt fel, hogy TJ-t valami teljesen lefoglalja, amikor a mondandóm végére értem. Felnéztem az arcába, és láttam, hogy engem pásztáz. Egészen konkrétan az ajkaimat. Tekintetemet a kék szemekbe fúrtam, amik veszélyes közelségbe kerültek.

– El tudnád ismételni, hogy mit mondtam? – kérdeztem tőle elfúló hangon.

– Nem – mondta teljes érdektelenséggel, és tudtam, valóban nem érdekli. Engem sem érdekelt, csak az ajka, ami az enyémre tapadt. Az agyam vehemensen tiltakozott, de felülkerekedett rajta a testem, és a szenvedély, amit TJ érintése kiváltott belőlem. A csókja nem volt se finom, se szerelmes, viszont tele volt érzéssel, elfojtott érzésekkel.

Rövid lélegzetvételnyi szünetre váltunk csak szét, ez alatt sikeresen eljutott az agyamig, hogy kint megindult a zene, magyarán átléptünk az újévbe. A szívem még mindig eszeveszetten kalapált.

– Boldog újévet! – súgta TJ szinte a számba megint elvéve ezzel azt a csöppnyi, visszatérőben levő józan eszemet. Újra heves csókcsatába kezdtünk, amiből a telefonom hangja józanított ki végképp. A kijelzőre pillantva Aaron neve köszönt vissza onnan. Mély levegőt vettem, és fogadtam a hívást.

– Szia! Boldog újévet, kicsim! – köszönt bele vidám, ugyanakkor kicsit fáradt hangon a telefonba a barátom.

– Köszi, neked is!

– Hamarosan indulok, olyan hat körül ott leszek, bár gondolom aludni fogsz, úgyhogy majd ha felkeltél találkozunk.

– Igen…

– További jó szórakozást! És még egyszer boldog újévet! Szeretlek.

– Köszi, neked is. Én is szeretlek – súgtam a készülékbe, majd bontottam a vonalat. Soha az életbe ilyen nehezemre nem esett még kimondani ezt a szót, és ez miatt egy utolsó szemétládának éreztem magamat.


______________
 ¹ Ez a Step Up3-ból származik, nem saját agyszülemény, úgyhogy gondoltam ezt azért megemlítem =)